A József Attila utcai játszótér hiánypótló létesítmény, melynek különösen a története érdekes.

Nagyszentjános központja a falu déli oldalán található, így az északi részen sokáig hiányoztak az ún. jóléti létesítmények. Helyette volt egy nagy

kiterjedésű ingatlan, mely nagyrészt egybeesett a Murzsa néven ismert csapadékvíz-tározó helyével, és amit az Önkormányzat beépítési kötelezettséggel

értékesített, de az építés nem valósult meg. Helyette szeméthegyek és gyom jellemezte az ingatlant az ott lakók bosszúságára. 2012-ben azt önkormányzat

végre élt szerződéses jogával és az ingatlant visszaszerezte.

Itt egy kicsit ugrunk az időben, egészen 2013. márciusáig, addig az ominózus  március 14-15-ig, amikor a falunk segítőkészségével bekerült az országos

– sőt mondhatni nemzetközi – hírfolyamba. Az itt lakók ugyanis 2013. március 15-én kora reggeltől, az orkánerejű széllel párosult hóviharban megkezdték

az 1-es sz. főúton és az M1-es autópályán többszáz, közel egy napja a hó fogságában rekedt embertársuk kimentését reménytelennek tűnő helyzetükből.

Köztük kéthónapos kisdedet, átfázott idős embert, fogyatékkal élőt, súlyos krónikus betegségben szenvedő embereket, busznyi iskolást, külföldieket.

A busznyi iskolás a ferencvárosi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium és a II. kerületi Csik Ferenc iskola diákjai voltak, akik –

sítáborból hazafelé tartva – elakadtak a rendkívüli hóesésben.

Az akkori segítség viszonzásaként adta át a játszótéri eszközöket, a tornyos csúszdát, a babaházat, a mérleghintát 2013. május 11-én,

a Nagy Antal Fogathajtó Emlékverseny

keretében Bácskai János IX. kerületi polgármester Nagyszentjánosnak, mintegy félmillió forint értékben.

Fotók itt 

Láng Zsolt II. kerületi polgármester meghívására október 14-én a nagyszentjánosi diákok Budapestre látogattak, a II. került e meghívással fejezte ki háláját.

A  látogatásuk során Friderics Cecília nagyszentjánosi polgármesterrel együtt felkeresték a Csik iskolát, megtekintették a Parlamentet és bejárták a

Fővárosi Állatkertet is.

Fotók itt

A játszótér az átadása óta kibővült egy az Önkormányzat által vásárolt fészekhintával, 4 lócával, egy kispályás focipályával és egy tetszőlegesen használható gyeppel.

 

A tervek között szerepel továbbá egy kültéri sakktábla elhelyezése és homokozó kialakítása is, hogy a család minden tagja élvezetesen tölthesse itt az idejét.